Mikortól kell a gyerek szoba?

gyerek szoba: Egy kisgyermek megszületésével a szülők élete fenekestől felfordul. Rengeteg kérdés vetődik fel már a várandósság során is, de amint ott a pici, és hazavisszük végre a kórházból, tucatnyi kérdéssel találhatjuk szemben magunkat. Vannak, akik már kész gyerek szobával várják az új jövevényt, és vannak, akik arra esküsznek, hogy a pici a szülőkkel egy szobában, esetenként egy ágyban aludjon. A szaklapok többnyire úgy írják, először célszerű az utóbbi változatot választani, tekintve, hogy a gyermek többször felkel éjszaka, sírdogál, éhes, és az anyukának, apukának is könnyebb, ha nem kell a fél lakáson keresztülgyalogolnia. Emellett a pici nyugodtabban alszik, ha érzi, hogy van valaki a közelében. Ne feledkezzünk meg róla, hogy kilenc hónapig valaki mással együtt élte életét, és a kórházban sem éppen egyágyas szobában volt. A gyerekek nagy része igényli, hogy a szülőkkel egy légtérben legyen.
Egyes újságok azt írják ezzel kapcsolatban, hogy a legtöbb szülő túl nagy hajcihőt csinál a gyerek szoba körül, pedig eleinte elég egy nagyobb fiók is a picinek az alváshoz. Én azért megnézném azt a szülőt, aki egy „zoknis” fiókba teszi le éjszakára a picit. Lehetőségként felvethető még a babakocsi is, de annak megvan az a veszélye, hogy a gyermek hozzászokik, és később jóval nehezebb lesz a kiságyba szoktatni. Én annak a híve vagyok, hogy legalább egy kiságya legyen, ami az ő birodalma, ahol az ő takarója, párnája, játékai vannak. Később, ha már átalussza az éjszakát, vagy legalábbis nem kétóránként kel fel, akkor nekiláthatunk a gyerek szoba kialakításának. Általában erre egy éves kor a körül érik meg a gyermek. Természetesen ez babafüggő is, de egy év hármasban eltöltött idő után talán a szülők is jobban vágynak már arra, hogy kettesben legyenek, ha csak esténként néhány órára is. Egy egészséges család alapját az képezi, hogy a közös programok és együtt töltött idő mellett mindenkinek van lehetősége visszavonulni, és egyedül lenni, ha éppen arra támad kedve. A folyamatos összezártság a legjobb és legtürelmesebb embert is kihozhatja a sodrából és a legszeretőbb családokban is szülhet ellentéteket. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet elkerülni, ha mindenkinek megvan a maga tere, a gyermekeknek saját szobájuk. Nem feltétlenül minden gyermeknek külön-külön, de egy szülői hálószoba és egy gyerek szoba fontos. Az olyan esetekben, ahol ez nem megoldható érdemes térelválasztással megoldani a dolgot, ami természetesen nem ugyanaz, de akkor mégis mindenkinek meg a kuckója, ahová visszavonulhat.

Ez a gyerek szoba cikk eddig tartott, miért nem olvassa el más cikkünket is?

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak